Reggel a kollegáim azzal fogadtak, hogy hallottam-e a híreket. Elmondták, hogy robbantás volt a metróban. Ezt a hírt az előző post-ban belinkeltem, nem részletezném, tanult újságírók már megtették helyettem. Én inkább az emberek hangulatáról számolnék be.

Egész nap csörögtek a telefonok, hívtak mindenkit, hogy egyben van-e, megérkezett, engem is sokan kerestek telefonon és egyéb elektromos módozatokon. Kollegáim is telefonálgattak, már amikor volt hálózat hozzá, mert az azért egy kicsit gyengélkedett, az orosz hírportálokat sem lehetett mindíg elérni.

Annyira nem tűntek feldúltnak, mint amennyire én voltam az, vagy amennyire otthon lettünk volna kiakadva, ha ilyesmi történik. Inkább azon aggódtak, nincs-e ismerős az áldozatok között. Azért itt hozzá vannak szokva az emberek az ilyesmihez, meg egy esős napon szerintem simán meghal 30 ember autóbalesetben. Egyszóval nem aggódták túl magukat a dolgon, amúgy sem szokásuk az ilyesmi.

Bár elveim ellen van az ilyesmi, elmentem katasztrófaturistáskodni, valahogy kötelességemnek éreztem, hogy tovább tudjam adni a benyomásaimat.

Szóval metróra pattantam, és elmentem a "Park Kulturi" megállóhoz. Az emberek ugyanolyan rezignáltak voltak mint máskor, a környezetemben csak ketten nézegettek idegesen, mindenkit egyesével végigmértek, próbálták szemmel felmérni, hogy terroristák-e. A rendőri jelenlét fokozott volt, de ahogy elnéztem inkább csak sokan voltak, nem többen. Nagy csoportokban álltak, beszélgettek, a civilruhásokat is elég könnyű volt kiszúrni, és ők is nagyon lazára vették a figurát. Ami érdekes viszont, hogy sokkal nagyobb volt a női rendőrök aránya, mint máskor. A "Park Kulturinál" a mozgólépcsők alján szinte sorfalat álltak a rendőrök, valószínüleg az intelligensebbeket állították oda, azokon láttam, hogy komolyan veszik a dolgukat, mindenkit megnéztek, kianalizáltak (szemmel). Róluk fotókat nem csináltam, nem szeretném megkönnyíteni a terroristák dolgát.

Emlékhely:

Média:  

Furcsa érzés volt egy olyan helyen végigsétálni, ahol 10-20 ember halt meg nemrég, és csendben síró férfiembereket látni. Át tudtam érezni a fájdalmukat! Az én hagulatomat a legjobban ez a dal tudja most kifejezni: https://www.youtube.com/watch?v=rwWV5D_VJCQ