Az elmúlt napokban meg kellett tapasztalnom a hétköznapi metrózás gyönyöreit. Azért a rokker múlt sokat segít a tömeggel való küzdelemben! :) Főleg reggel. Igaz, hogy kb percenként jár a metró, de a sötétzöld vonalon közlekedek, ami a legforgalmasabb. Már eleve sokan ácsorognak a megállóban, beáll a metró, ami totál tele van, kiözönlik a tömeg, páran elrohannak. Na ekkor következik a neheze, mert még ki se szállt mindenki, és már is bimbammozik a metróvezető, hogy "Jóvan parasztok, ideje beszállni, mert rátokcsapom az ajtót!". Innetől kezdve 8 másodperced van, hogy bejussál, és bepréseld magad. Nem mindíg sikerül mindenkinek...
Ha bent vagy minél előbb el el kell érned a bizotnsági zónát, ami majdnem a szerelvény túlsó vége, különben a következő megállónál kiszippant a tömegvákum, és küzdhetsz majd megint a bejutásért, ami ebben az esetben sem garantált, és azért elég hülye helyzet lehet, amikor arról a metróról maradsz le, amibe egyszer már bejutottál.
Alapszabály, hogy lödösődni, vesénkönyökölni ér, sem beszólást, sem roszalló pillantásokat nem kap érte az ember. Egyedül akkor szoktak furán nézni, ha véletlenül bocsánatot kérsz.
A leszállási rutinomat kellene még fejleszteni, mert mindíg kicsit megkésve kezdek bele a manőverbe, de ilyenkor sikeresen alkalmazom az alapszabályt, és sosem ragadok bent.
Hogy fognak engem utálni Budapesten, ha egyszer hazamegyek....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.